Lélekgyógyászat
FELNŐTT – KAMASZ – GYEREK
Ez az a hely, ahol fontos vagy, mert csak Rád figyelek.
Ahol fontos minden szó, amit kimondasz.
Egy hely, ahol utat találhatsz Önmagad felé.
Alapvető fontosságú a beszélgetés a lélekgyógyászatban, ami láthatatlanul olyanná formálódik, mint egy őszinte, igaz beszélgetés.
Terápia, melyben nemcsak a legbensőbb szentélyünkből, hanem a tudatalattinkból is felszínre kerül minden hátráltató hitrendszer, blokk és elakadás. A beszélgetések során ébrednek a felismerések, belátások és a mély megértések.
Megjelenik bennünk és előttünk a térben, a tiszta szeretet fényével a megoldás.
Egy-egy érzelmi területünk, ahol blokkolt energiák vannak, úgy néz ki, mint egy összegubancolódott fonal gombóc, amely elakadt vagy megszűnt a nem megfelelő energiaáramlás miatt.
A lélekgyógyászatban ezeket a gombócokat keressük meg, körbeöleljük végtelen gyengédséggel és szeretettel, és lassan, finoman kihúzzuk, kisimítjuk.
Így, végeredményként, egy fénnyel teli folyamatos, erős, rugalmas és sugárzó fényszálat kapunk, amely újra összeköttetésbe kerül a Felsőbb Isteni Önvalónkkal.
Lélekgyógyász kezelés során, a lélekkel, a mentál testtel foglalkozunk. Az érzelmi töltéseken alapuló blokkok, gátak, hitrendszerek, negatív beidegződések eltávolítását végezzük a lélekgyógyászati kezelés során. Majd a pozitív töltéssel segítjük ennek a rendszerünknek a működését.
Mindig az adott problémára hangolódva, az adott csakrával és annak éppen aktuális blokkjával foglalkozunk.
Az adott problémától függ, hogy a lélekgyógyászati kezelést, a mentál test melyik részével kezdjük. A csakrákban lévő blokkok és a csakra központok mélyén lévő programok eltávolítására a Theta Healing technikáit alkalmazom. A tudat erejével a csakra központjába hatolunk és az adott blokkot, fogadalmat, negatív beidegződést kiemeljük, majd ráhangolódva megállapítjuk annak eredetét, amely származhat akár ebből, akár előző életek egyikéből is.
Ezt követően a csakra központok mélyebb rétegeibe a családi mintákat, generációs blokkokat, hitrendszereket oldjuk.
Azok a blokkok, hitrendszerek amik ebbigi életünkben elválasztott Bennünket a JÓLÉT erzésétől, elengedésre kerülnek. Felszabadúltak, kiegyensúlyozottabbak leszünk és újra tudunk örülni az élet ajándékainak.
Ez egy csodálatos utazás a LELKED körül.
A harmónia ott van mindannyiunkban, csak meg kell találni és hagyni érvényesülni.
Hiszen a boldogság és öröm természetes állapotunk, itt van bennünk, minden lélegzetünkben és minden sejtünkben és atomunkban.
Nagyon fontos, hogy rendet, harmóniát és egyensúlyt teremtsünk az életünkbe.
Konzultációra az alábbi lelki problémákkal fordulhatsz hozzám:
- Szorongás
- Alvászavar
- Gyász feldolgozása
- Válás feldolgozása
- Veszteségek feldolgozása
- Krízishelyzetek
- Kommunikációs problémák
- Stressz, pánik, depresszió
- Személyiségfejlődés elakadása
- Önszeretet és önbecsülés hiánya
Ha a Személyiség fejlődni akar és a tudatát tágítani, emelni akarja, meg kell ismernie a Szellem és a Lélek tervét is és alázattal fejet kell hajtania a Mindenség Törvényei előtt. A Lélek igazi terve több életen keresztül maga a fejlődés, a tudatszint emelése.
Konzultáció átlagosan 13.000 Ft/60 perc